KISIPARI GYÁRTÁSÚ PEREMFUTÓ ORSÓ
Ma már a legmegszállottabb, otthoni barkácsoló műszerész, és a vállakozó szellemű horgászcikk gyártó is csak a fejét csóválná egy peremfutó orsó kisszériás gyártásának az ötletén. Rengeteg munkával járna, és anyagilag valószínűleg nem is érné meg.
Nem volt ez mindig így, 60-70 évvel ezelőtt mások voltak a körülmények... Bár a horgászok kezdetben idegenkedtek a peremfutó orsóktól, a műcsalis horgászat terjedésével kezdett némi igény mutatkozni az új technikára. A DAM 1937-ben készítette el a Quick Standard prototípusát, amely típus 1939-től már sorozatgyártásban készült. Háza alumínium, visszaforgásgátlóval pedig egészen 1949-ig nem rendelkezett. Hasonló - ma már egyszerűnek, kezdetlegesnek nevezhető - típusokat több gyártó is készített, de a „gyári” orsók ára a csillagos égben járt, még a tehetősebbek is csak álmodozhattak róla.
A megoldást a kisipari gyártás jelentette, így valamivel kedvezőbb áron (de még így is nagyon komoly összegért) juthatott peremfutó orsóhoz az újdonságokra fogékony horgász.
A most bemutatásra kerülő orsó ezekből az időkből származik, a története alapján valószínűleg Magyarországon készült, és vélhetően a háború előtti években. A meghajtó szerkezet két fogaskerekén kívül gyakorlatilag az összes alkatrészén látszanak a kézi megmunkálás nyomai, ami azt jelenti, hogy valaki ma már elképzelhetetlen mennyiségű munkát fektetett a gyártásába. Ezért úgy gondolom, mindenképpen megérdemel annyit, hogy a megszokottnál is alaposabban vegyük szemügyre.
330gr súlyú, nagyjából egy mai 35-ös méretűhöz hasonlítható orsó. A hajtókar fogantyúján, és a fékben található két bőrlamellán kívül minden alkatrésze fémből készült.
Kortársaihoz hasonlóan, visszaforgásgátlóval nem rendelkezik.
És most nézzük, miből állt össze akkoriban egy peremfutó orsó:
A ház alumínium öntvény, az utómunkálatok kézzel végezve. A hajtókar tengelyét tartó nyúlványra acélperem, az orsónyakba egy acélpersely került
Hasonlóképpen acélperselyben fut a hajtókar tengelye is
Ez a préseléssel készült perem kerül a ház és a rotor közé. Rajta látható a felkapókar visszafordításában szerepet játszó, rézfoglalatra rögzített kis acélhenger (sárga nyíl)
A két alkatrész összeszerelve. A peremet alul és felül egy-egy csavar tartja - méghozzá stabilan
Hátulról nézve még tetszetős is
A két csavarral rögzülő orsószár külön készült - így egyszerűbb volt a ház elkészítése
A ház fedele egy alumíniumlap - kézi munkával megfelelő méretűre, formájúra alakítva. A megmunkálás precizitását jellemzi, hogy a számára kialakított perembe pattintva esély sincs a kiesésére, pedig nyiván szétszedték már párszor az évtizedek során...
A rotor - alulnézetből. A szerelvények számára a réseket szintén kézi eszközökkel alakították ki. A rotor egyébként egy réz tengelyre van rözítve, három csavarral. A tengely végére kerül majd a meghajtást végző, kisebb kúpfogaskerék, melyet egy csavar rögzít a tengelyen (a csavar furata látszik is)
A felkapókar egyébként nagyon kemény drótból készült, berágódást esetleg nagyítóval találni rajta
Nyíllal jelölve a felkapókar visszafordítását végző „karom”. A felkapókar egyébként a ma megszokottól teljesen eltérően működik (később részletesebben megnézzük), ugyanis a képen is látható rugó nem a visszazárást, hanem a nyitást végzi!
A visszazáráshoz a felkapókar anyagának rugalmasságát használták fel - ilyen megoldással már más orsókon is találkozhatunk
A dob szintén alumíniumból készült, és acélperselyt kapott (kék nyíl).
A képen látható a fék hangját adó, rugós szerkezet. A sárga nyíllal jelölt, a dob anyagából kialakított „ütköző” csak az egyik irányba engedi elmozdulni a kis réz fogat, ezáltal a dob is csak egy irányba képes forogni - természetesen az óramutató járásával megegyezően, hogy fárasztáskor a hal zsinórt húzhasson le
Az aprólékos kézi munkával készült, tömör alumínium fékcsillagba rézperselyt helyeztek, ebbe fúrták a menetet
Az elég kezdetleges, nem túl hosszú úton szabályozható fék „lelke” két bőr- és két rézlamella
Az acél dobemelő tengely, rajta egy réz foglalaton a fékhangot adó, fogazott tárcsa. Szinte döbbenetes, de a tárcsa fogazását is kéziszerszámmal alakították ki!
A hajtókar, a távtartójával és a rögzítőcsavarjával. A fogantyú anyagára ebben a formában nem sikerült rájönnöm - szétszedni pedig nem akarom...
A meghajtást végző kúpfogaskerekek (a kisebbikből egy darab van, csak a rögzítés láthatósága miatt fényképeztem kétszer).
A nagyobbikba integrálták a hajtókar acéltengelyét, a kisebbik a rotor tengelyére kerül
Az alábbi négy képen a különleges, csuklós dobemelő szerkezet működését követhetjük nyomon:
A következő négyen pedig a felkapókar működését:
1. Mutatóujjal megfogjuk a zsinórt, ahogy bármely más orsónál is tennénk
2. Középső ujjal nyomjuk be a felkapókar tengelyének végét - ekkor a rugó segítségével nyílik a felkapókar
3. A felkapókar nyitott állásba ugrott, lehet dobni
4. A hajtókar megtekerésekor a felkapókar visszavált, de a visszaváltást kézzel is elvégzehetjük
Kis finomítás egyébként még ráfért volna a konstrukcióra. Egyrészt azért, mert a fenti műveletsort a dobemelés lefelé tartó útján kell végrehajtanunk, ugyanis a felső holtponton a nyitást a dob és a kissé szűkre szabott felkapókar összeérése akadályozná. Másrészt a felkapókar nem nyílik ki annyira, mint a korszerűbb orsóké, ez pedig bizonyos mértékben fékezi a zsinór lefutását - ami a dobástáv rövidüléséhez vezet
Végezetül nézzük meg a zsinórprofilt is - hátha valaki ilyen orsó vásárlásán gondolkozna a pergetőbotjára...
Nem annyira szép, de csúnyának sem nevezném - szerintem egyáltalán nem rossz egy ilyen idős orsótól
Összességében elmondhatjuk, hogy egy nagyon érdekes kis orsót ismertünk meg. Az ilyen típusok fennmaradása, ilyen hiánytalan állapotban már nagy ritkaságszámba megy, emellett különleges műszaki megoldásokkal is találkozhattunk.
Ha valaki esetleg pontosabb információkkal tud szolgálni az orsó gyártóját, gyártási helyét, idejét illetően, kérem jelezze.